eFeN2013BlogeFeN 2013: szerdán folytatódott a (házi)buli

eFeN 2013: szerdán folytatódott a (házi)buli

Azt gondoltuk, a preFeN csak a bemelegítés volt, ám az első nap sem voltak túl sokan. De a hangulat jó volt, és a mai Republic koncerten pedig úgyis garantált a teltház.

A szerda esti nyitáskor meglepően kevesen álltak a pénztáraknál, alig szállingóztak az emberek, a Hang vagy tehetségkutató elsőszámú énekesét csak néhány korán érkező hallgató kísérte figyelemmel, ők is leginkább a pult előtt állva. Az est első fellépője, Odett edzőcipőben és kisestélyi ruhában állt a színpadra, de a fiatal és egyébként csodás kisugárzással rendelkező lány extrémnek mondható kinézete is kevés volt ahhoz, hogy lelkes, tomboló közönséget gyűjtsön maga köré. Hiába hangzott el a “Hanyatt” vagy a “Van az a pillanat”. Az a bizonyos pillanat nem jött el, a tehetséges énekesnő kevés volt ahhoz, hogy a maroknyi embert táncolásra bírja.

A Vad Fruttikra várakozva a legtöbben az egyetlen dohányzásra kijelölt helyen füstölögtek, az antidohányosok pedig a pultnál várakoztak söreikre, boraikra. Közben lassan gyűlt a főiskolás nép, de ez még mindig kevesebbnek tűnt, mint a tavalyi részvétel az első napon. Talán a belépők és bérletjegy ára miatt, talán a hó vége, netán a hallgatói érdektelenség az oka mindennek. De az általunk megkérdezettek arról is beszámoltak, hogy szerintük túl egyhangú a zenei kínálat, minden évben szinte ugyanezekkel a fellépőkkel találkozhatnak az egri hallgatók az eFeN-en. Ez utóbbi felvetésben talán több van annál, hogy csak úgy megvonjuk a vállunk. És azt is érdemes lehet átgondolni, hogy a most fellépő zenekarok milyen gyakran fordulnak meg Egerben más helyeken, több egyezést is találnánk.

A várakozás feszült hangulatában kihirdették a KOLImpia eredményét is, első helyen az Apartmanházak csapata végzett. Bebizonyították, hogy a délután folyamán ők adták a legtöbb rúzsnyomos puszit egy félmeztelenre vetkőzött férfinak, illetve ők voltak a legjobb kötélhúzók és sörivók is. A sikongatások után hangolásba kezdett a veszprémi Vad Fruttik, akik több mint egyórás koncerttel és a számok közötti színes anekdotákkal szórakoztatták az egyre nagyobb érdeműt. Az eFeN-es sátor ugyanis lassan megtelt, a bulizók a színpad és az énekes, Likó Marcell felé tömörültek a hangzatos slágerek hallatán. Szóltunk a muternak, hogy dobjon le szotyira pénzt, miközben sárga zsigulik száguldoztak mellettünk, és torkunkszakadtából üvöltöttük, hogy „Lehetek én is az az egy”.

Marciék fellépése után már csak a PASO-ra várt a „kemény mag”. A reggae és ska szerelmesei egymás nyakába ülve tombolhatták végig az ismert dalokat. A zenekar kalapos énekese ismét jó hangulatot varázsolt a színpadra, még azok az emberek is táncra perdültek, akik eddig a hátsó padokon ülve várták, hogy majd beindul a buli. Végül persze mindenki egy ütemre mozgott – ugrált és énekelt – a legismertebb PASO-slágerekre.

Az önfeledt, olykor már-már házibulira emlékeztető partinak a hajnali fél 2-es elköszönés vetett véget. Akik még nem tudtak megálljt parancsolni a lábaiknak, az ismert egri diszkók felé vették az irányt, mások az ilyenkor nyitva tartó gyorséttermeket keresték fel, de a legtöbben inkább hazafelé tartottak.

Reméljük, nem az eFeN első napja lesz a meghatározó, sokan engednek majd a csábításnak, és meg fogják hallgatni csütörtökön a Republic 67-et, valamint az őket követő Hollywood Rose és Extázis zenekart. A hangulat előre garantált, már csak az embereken múlik, hogy szeretnének-e egy jót tombolni.

Farkas Anett, Líceumi Paletta